𝐅𝐫𝐞𝐢𝐝𝐚 𝐌𝐜𝐅𝐚𝐝𝐝𝐞𝐧 - 𝐓𝐡𝐞 𝐇𝐨𝐮𝐬𝐞𝐦𝐚𝐢𝐝

 Fülszöveg:

Egy történet, amelyben nincs bárány. Csak farkasok vannak.

Üdv a családunkban! – fogad az elegáns Nina

Winchester új házvezetőnői állásomban. Ez a munka az egyetlen esélyem, hogy új életet kezdjek. Itt az lehetek, akinek csak látszani akarok. Csakhamar rá kell azonban jönnöm, hogy Winchesterék titkai a sajátjaimnál is sokkal sötétebbek és ijesztőbbek.

Nap mint nap lelkiismeretesen kitakarítom munkaadóim fényűző otthonát, elhozom a lányukat az iskolából, és ízletes vacsorát főzök az egész családnak, majd az apró padlásszobámba térek, jóval szerényebb körülmények közé.

Nina direkt csinál felfordulást, hogy kárörvendve nézhesse, ahogy összetakarítok. Különféle hazugságokat gyárt a lányáról, és jóképű férje, Andrew is napról napra elgyötörtebbé válik. Mindezekről igyekszem tudomást sem venni. De ha olykor Andrew fájdalommal telt, szép, melegbarna szemébe nézek, nem tudom megállni, hogy elképzeljem, milyen is volna Nina helyében lenni. Birtokba venni impozáns gardróbját, puccos kocsiját és tökéletes férjét…

Egy este teljesül a kívánságom, azonban egyáltalán nem azt kapom, amire vágytam. És arra is túl későn jövök rá, hogy a szobám ajtaja csak kívülről zárható…

Winchesteréknek azonban sejtelmük sincs, ki vagyok én. És mire vagyok képes.

Vélemény:

Hú! Hol is kezdjem? Nagyon nagyon vártam már, hogy olvassam ezt a könyvet, rengetegen, de tényleg rengetegen dícsérik. Viszont én óriásit csalódtam benne.

Millie Caloway a börtönből való szabadulása után állást szerez egy gazdag házaspárnál, mint házvezetőnő. Egy padláson található kis szobát kap lakhelyének, ami nem túl bizalomgerjesztő, főleg, hogy az ajtó is csak kívülről zárható. De még mindig jobb mint az autójának hátsóülése, így nincs oka panaszkodni. De Nina, rendkívül furán viselkedik Millievel, hol kedves és hálás érte, hol bunkó és kirúgással fenyegeti. A házban hatalmas a rendetlenség már kora reggel, de ezt hogy? Mi okozza Nina érthetetlen viselkedését? Az egyetlen, aki kiáll Millie mellett, és kedves vele, az Nina férje, Andrew. Látszólag egy hullámhosszon vannak, nagyon is. Mi történik ebben a házban? Ki Nina? Mit rejteget a múlt? Ki a valódi pszichopata? És ami a legfontosabb, Millie biztonságban van? 

A könyv eleje elég ígéretesnek tűnt, kis bevezetés majd beindul a story, igaz? Hát nem😆. Vártam, vártam és még mindig csak vártam de semmi az égegyadta világon nem történt ebben a könyvben. 

Az egyetlen pozitívum nálam, hogy ennek ellenére sem untam, sőt kifejezetten gyorsan haladtam vele. 

Viszont olyan szinten eseménytelen volt számomra, hogy nem tudnám megmondani, hol a fordulat, csattanó és stb... , ha mondanom kéne valamit, ahol történt valami az az utolsó kb 20-30 oldal volt. De azt is totál pókerarccal olvastam végig, pedig egy thrillernek nem ezt a hatást kellene kiváltania az olvasóból. 

Amikor kaptunk egy-egy érdekes infót, amiből brutál jó storyt lehetett volna kihozni, jött a fejezet vége és mintha misem történt volna. Miért?🥹

Hol ebben az izgalom? A feszült légkör? A fordulat? Mert nem találtam🥹 

Maga az alap koncepció nagyon jó lenne, de sokkal sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. 

Nina egyébként nagyon idegesítő volt, de a lánya méginkább, annyira leütöttem volna azt a flegma fejét😆

Andrew volt az egyetlen normális ebben a történetben. Vagy mégsem? 

Érdekes volt belelátni Nina múltjába, hogy mi történt velük, miért olyan amilyen, de belőlem ez se váltott ki semmit. Az egyetlen érzelem a csalódottság volt, és a szánalom, hogy egy bizonyos szereplő mi miatt csinálja a drámát. Mondom ez most óvoda? Vagy hova kerültem?

Valószínűleg a nagy hype miatt számítottam sokkal, de sokkal többre, és ahhoz képest keveset kaptam, ezért nem tetszett. Mindenesetre adok még esélyt az írónő többi könyvének, azokról nem tudok semmit, hátha tetszeni fognak.

Akik a pörgös, izgalmas thrillereket szeretik, azoknak nem tudom ajánlani, viszont aki a lazábbakat szereti, az

mindenféleképpen olvassa el! 

Nektek hogy tetszett?

Köszönöm @alomgyarkiado a lehetőséget!❤️

#freidamcfadden #thehousemaid #lelektanithriller #alomgyarkiado #recenzió